BEMUTATKOZÁS

Bemutatkozik a megújult
Mogyoród Települési Értéktár Bizottság
(MTÉB)

Az önkormányzat képviselő-testülete 2020. februári ülésén döntött az Értéktár Bizottság megújításáról. Az új tagok: Babicz Balázsné, Bereczkiné Sleisz Rita, Gyulai Ferencné sz. Toma Ilona, Kovács Istvánné és Windháger Károly, akik Zachár Zsolt elnök vezetésével végzik ezt a szép és értékes munkát. Az MTÉB legfőbb feladata, hogy az értékeinket számon tartsa, ne hagyja feledésbe merülni, legyen az épített, tárgyi vagy szellemi alkotás, tehát mindazt, amire Mogyoród és a mogyoródiak büszkék lehetnek.

Ezt a felemelő tevékenységet értékelte a településünkre már többször kilátogatott Kisfaludi Aranka, a Pest Megyei Közgyűlés által létrehozott Pest Megyei Értéktár vezetője, aki igen elismerően nyilatkozott minden alkalommal a falunk által fölmutatott, őrzött értékekről.

Az új bizottság elkezdte működését, de először is köszönetet kíván mondani az előző tagoknak, akik már eddig is 28 helyi értéket vettek számba, melyeket az Önkormányzat is elfogadott, s számos érdekes és hagyománytisztelő rendezvény mellett három kiemelkedő értéküket sikeresen felvetették a Megyei Értéktárba: a Pincesort, a Hungaroringet, és a Szent László Kilátó – Kápolnát. Ezen túl két igényes kiadványt is készítettek: Mogyoród Értékei - Épített örökségünk, valamint a Mogyoródi Lakodalmast. Megérdemlik, hogy név szerint is említsük őket: Herman Katalin, Juhász Béláné, Nagy Réka Ildikó, Kürtösi Vilmosné, Kovács Istvánné, Zachár Zsolt.

Az új bizottságot Zachár Zsolt elnök (Mogyoród Turisztikai Kft ügyvezető) első alkalommal 2020. március 16-ára hívta össze a Turisztikai Kft irodájába. A munka elkezdődött, a társaság összeállította és elfogadta az éves munkatervet. 30 értékesnek ítélt tételt jelöltek meg, s fel is osztották kinek-kinek, melyek a leginkább testhez állók. A választott témákkal kapcsolatos adatgyűjtés, feltérképezés, dokumentálás tehát elkezdődhet. Összeállítottak egy 21 tagú jegyzéket, azokról a személyekről, akiket szeretnének bevonni a munkába tiszteletbeli tagként, akik tapasztalataikkal, életútjukkal tudják segíteni a hagyományok őrzését és ápolását adatközlésükkel.

A bizottság továbbra is vár minden értékes ötletet, mert előfordul, hogy az évtizedek során úgy megszoktunk valamit, hogy az már föl sem tűnik, pedig valamilyen szempontból (régi, különleges, hagyomány fűződik hozzá, jeles személyiséggel kapcsolatos, stb.) értékes lehet, azaz olyan, amit érdemes a köztudatba is bevonni, bizonyos esetekben a Megyei Értéktárba javasolni. Várunk tehát minden észrevételt, javaslatot, amely a munkánkat segítheti, Mogyoródot gazdagíthatja.

Tervezünk kiadványt a Mogyoródi Népviseletről és Mogyoród díszpolgárairól is, továbbá online és offline marketing anyagok készítését, közben elkészült az MTÉB logója (védjegye), s természetesen az értéktárral kapcsolatos anyagok elérhetők lesznek a saját facebook oldalunkon is.

Kiemelten kívánunk foglalkozni természeti értékeinkkel, a huszár hagyományokkal, gondolva a mogyoródi Sándor huszárokra, tervezünk faültetési akciót a születendő gyermekek számára, stb. Még hosszan sorolhatnánk az előttünk álló föladatokat, de ez most csak egy első bemutatkozás.

A Faluházat szeretnénk élővé tenni rendszeres rendezvényekkel, az óvodákkal történő szoros együttműködéssel. Tervezünk egy ún. „Viselet Napot” és az első közönség előtti bemutatkozásunkat „Helyi Értéktár” címmel, ahová mindenkit népviseleti ruhába öltözve várunk majd (ennek időpontjáról később egyeztetünk majd).

„Légy büszke faludra, de úgy élj, és dolgozz, hogy falud is büszke legyen rád”

Elérhetőségeink:
E-mail:
mogyorodertektar@gmail.com
Weboldal: www.mogyorodertektar.hu

„ A weboldal az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg
a HUNG-2020 kódjelű "Mogyoródi Népviselet" c. pályázat keretében.”